Rakonczay Gáborral hallgattam nemrég egy beszélgetést. Élete utolsó extrém projektjét lezárva hangsúlyozta ki, hogy az életéből még kb tizennégy-tizenötezer nap van hátra, és az ezzel kapcsolatos terveiről mesélt.
Ezen felbuzdúlva kiszámoltam. 2025. április 22-én pontosan tizenötezer nap van hátra a kilencvenedik születésnapomig. Ha megélem. Ahogy ő fogalmazott:
Nem százezer, nem millió, nem végtelen, hanem kb tizennégy-tizenötezer. Ez nagyon ciki…
Ha szerencsénk van, tizenötezer. Visszaszámlálás indul. Végső visszaszámlálás.
Hogy reagálhat az ember erre a felismerésre?
Pánik, hedonizmus, rohanás, vagy megnyugvás.
Pánik
Jézusom, már csak tizenötezer. Az élet rohan, már alig van hátra. Mi értelme egyáltalán a földi életnek? Itt az elmúlás, feltartóztathatatlanul közeleg a vég. Elmúlt a fiatalság, elmúltak a boldog évek. Kifelé megyünk az életből. B oldal. Tizenötezer, ha szerencsénk van. De lehet, hogy feleannyi. Vagy még kevesebb. Ennyi volt? Mit tettem le eddig az asztalra? Eltékozoltam eddig az életemet. Sok mindent tehettem volna, sok mindent akartam tenni. Milyen nagy terveim voltak! Mi jött össze belőle? Értelmetlen volt az életem. Depressziós leszek, ha visszagondolok a múltamra. Elmúlt az élet. Fáj a múlt!
Hedonizmus
Már csak tizenötezer. Ki akarom maxolni! Egy percet sem vesztegethetek el! Ide nekem az oroszlánt is. Mostantól két végén fogom égetni a gyertyát! Minimum. Ha kevesebb lesz, azt sem bánom. De legalább élvezetes legyen! Eltékozoltam eddig az életemet. Mostantól nincs pihenés, nincs holnap. Nincs tegnap sem. Csak a ma. Eddig mindig másokra figyeltem. Mostantól csak én vagyok. Nem érdekel senki és semmi. Tizenötezer fergeteges nap! Indulás! Carpe diem! Éljünk a mának!
Rohanás
Mi minden vár még rám? Mi mindent kell még elérnem. Már csak ennyi időm van megvalósítani az álmaimat. Hajtani kell, nem lehet megállni. Még nagyobb lakás kell, még több pénz, még nagyon elismertség. Nem lassíthatok. Holnap előrébb kell tartanom mint ma. A világ exponenciálisan fejlődik. Akármit is értem el eddig, az kevés. De legalább is holnap biztos kevés lesz. Több kell, egyre több. Még több. Majd tizetözer és egy nap múlva pihenek. Ezt még, vagy ebből még jópárat teljes erőből nyomni kell. Holnap még több kell. Minden a holnapról szól!
Megnyugvás
Tizenötezer boldog nap. Én sem fogom túlélni a halálomat, nincs okom nem teljes megnyugvásban megélni ezt a tizenötezer napot. Nem akarok a problémákra, kihívásokra fókuszálni. Örülni akarok annak, hogy megélhetek ennyi napot. Nagy dolog önmagában már az is, hogy itt vagyok, hogy itt vagyunk.
Szeretnék olyat alkotni, ami tovább él nálam, és ki akarom élvezni az alkotás minden egyes pillanatát.
Nem hajszolok semmit. Vannak céljaim még erre a tizenötezer napra, de nem a teljesítményem, nem a céljaim elérése határoz meg. Szeretek egyedül lenni. Egyedül magammal és a gondolataimmal. De ki akarom élvezni mások társaságát is. Az együttlét örömét, a közös alkotás élményét, az egymásra hangolódást és a közösség áldását. Nem a tegnapom határoz meg, nem is a holnapom. Nem a mai élményeim, hanem az életem egésze. Nem vágom a centit, nem számolom a napokat. Nem rohanok. Nem aggódom. Nem hajszolom az élvezeteket. De élvezem az életem. Hálás vagyok.
Egyensúlyra törekszem minden nap. Jó itt.
Reális reakció mind a négy fenti válasz, igaz? Nem is fekete vagy fehér. Jó lenne csak az utóbbi szerint reagálni, de aligha reális, hogy nem ugrik be az előzőek valamelyike olykor.
Szerintem tök oké, ha néha rád jön a pánik. És igenis érdemes néha csak a mának élni! Valóban aligha kerülhető el, hogy az ember időről időre új célok elérésével azonosítsa saját magát. De talán nem túl ambíciózus, ha azt tűzzük magunk elé, hogy a tizenötezer nap többségét megnyugvásban, jelen időben, egyensúlyban tölthessük el.
Kezdjük például ma egy ilyen nappal!
Megnyugvásban.
Jelen időben.
Egyensúlyban.
Mi lenne, ha ilyen lenne a következő (tizenötezer) napod? Mókára fel?
Ui: Köszönöm, Gábor
milenneha 