Szakállas vicc: A halak úszóversenyt rendeznek. A kardhal ér be először a célba. A reményhal meg utóljára.
Egy gazdasági-politikai elemzővel folytatott beszélgetést hallgattam a minap. Azt kérdezték tőle, hogy megalapozottaknak tartja-e azokat a reményeket, hogy 2025-ben eljön Európában és Magyarországon a gazdasági fellendülés.
“A remény mint olyan irracionális, én azzal nem tudok mit kezdeni.”
Idén változott a Karácsonyi családi menetrendünk. Eddig 23-án éjjel hozta meg a Jézuska feldíszítve a karácsonyfát, alatta az ajándékokkal. Idén már 23-án reggel ott találtuk a nappaliban, rajta egy levéllel:
Szia Márk! Te már nagyfiú vagy, a segítségedet kérem. Az idén csak a fát hoztam el Neked, a feldíszítést szeretném Rád és a családodra bízni. Holnap jövök az ajándékokkal!
Együtt díszítettük a fát, Márk nagyon élvezte, hogy részese lehetett ő is. Mi meg megkönnyebbülten konstatáltuk, hogy nem kell 23-án éjjel, miután ő elaludt, még órákon át a díszíteni a fát. Win-win. De az ajándékokat még mindig a Jézuska hozta. Másnap reggel Márk nagyon izgatottan ébredt, alig várta hogy meglássa a meglepetéseket és rácsodálkozhasson az ajándékokra. Néhány évvel ezelőtt félig sírva mondta december 5-én este, hogy úgy szeretne még mindig hinni a Mikulásban, de már sajnos nem tud. Nem tudott irracionális lenni. Győzött a racionalitás.
Sokszor állapítom meg magamról hétköznapi helyzetekben, hogy túl racionális, túl kocka, túl tervezgetős vagyok.
Karácsonykor itt az idő kicsit irracionálisnak lenni.
Kicsit reménykedni. Az irracionálisban is.
A világ romokban. Háború a szomszédunkban. Nagypolitikai harc áldozata sokezer katona a fronton. Háborús fenyegetés több helyen a világban. Mindennapi terrorizmus. Ártatlan embereket mészárolnak vallási vagy ideológiai okokból. Iskolákban elkövetett fegyveres erőszak. Geopolitikai játszmák, ellenségeskedés, ellenségkeresés. Fake news, kiberfenyegetettség. Reménykedem egy olyan világban, ahova visszatér a lelki béke.
Klímakatasztrófa. Mértéktelen fogyasztás. Aránytalan felhalmozás. Folyamatos növekedési kényszer, többet, újabbat, modernebbet. Önzőség. Magány és elveszettség. Hajléktalanok, betegek, elesettek, öregek. Milliónyian a tásadalom perifréiáján. Harmadik világ. Embertelen körülmények, soha nem tapasztalt jövedelmi és vagyoni különbségek. Elfordított tekintetek, beletörődés. Reménykedem egy olyan világban, ahol hosszútávon és emberekben gondolkodunk.
A magyar közélet egyre mélyebben. Hazaárulózás oda-vissza. Párhuzamos valóságok és kettős mérce. Végletekig poralizált közbeszéd. Színvonaltalanság, gyűlöletkeltés. Messiás látás és Messiás várás. Rövidtávú gondolkodás, politikai haszonlesés, kontraszelekció a közéletben. Reménykedem egy olyan világban, ahol a jószándék vezet.
Olvasom a LinkedIn-en a posztokat a különböző adventi jótékonykodásokról, beszámolót civil szervezetektől. Méltatást filantrópokról, köszönetnyílvánítást megsegítettektől, felhívást további támogatók keresésére. Ahol a szükség, ott a segítség. Ott a segítség? Nemrég egy állami gondozott gyerekeket segítő alapítvány vezetőjével beszélgettem. Végtelen csalódottsággal mesélt egy szervezetről, amely kénytelen volt befejeztni működését, mert nem tudott elég forrást gyűjteni és célját beteljesíteni. Reménykedem egy olyan világban, ahol kevesebb a szűkölködő és több a nagylelkű támogató.
Irracionálisnak tűnik?
Vajon tehetek többet, mint reménykedni ezekben? Tehetek érte aktívan? Tehetünk érte aktívan?
A címben idézett sláger 1988-as. Még csak remény volt az apartheid megszűnése Dél-Afrikában, de alig hat év múlva, 1994-ben már Nelson Mandela személyében szinesbőrű elnöke lett az országnak.
milenneha 