A bankban, a bankért. A gyerekekben, a gyerekekért. De leginkább bármiben és bármiért. Ami fontos Neked.
Nehéz időszakon volt túl a bank, mikor csatlakoztam. Sok évnyi piaci visszaesés után kellett növekedési pályára állítani, ami csak részben volt üzleti kérdés, legalább olyan fontos volt lélektanilag, kulturálisan változást elérni.
Vezetői csapatomban egy egyszerű kérdőívvel próbáltam felmérni az aktuális helyzetet. Ösztönösen tettem fel tizenkét kérdést, a válaszok eredménye nyomot hagyott bennem. A kollégák elég hasonlóan látták a nehézségeket és lehetőségeket, de volt két dolog volt, amiben teljesen egyirányba mutattak a válaszok. Emlékszem a pillanatra amikor ennek elemzése során jött a Heuréka-szerű pillanat. Új szlogent találtam magunknak:
CIB KKV – hiszünk benne, teszünk érte.
Ennek lassan tíz éve. Már el is felejtkeztem róla, de szeptemberben szembe jött velem ez az üzenet. Nem direktben, csak áthallásosan. Gyerekekről volt szó. Civil szervezetekről, akik gyerek fejlesztésével foglalkoznak. Általános dolog a „mai fiatalok”, az új generációk alulértékelése, lenézése. Ez mindig elrettent engem – ha őket értékeljük alul, magunkat értékeljük aludt. Ezzel szemben a szellemiség, ami ezen az alkalmon megfogott, a fenti üzenettel nagyon hasonló volt.
Úgy nézzünk a gyerekekre, a következő generációra, hogy hiszünk bennük, és teszünk értük.
Csak a kettő együtt ér valamit.
Hinni magadban, hinni az emberben, hinni a közösségben. Nulladik lépésben még nem abban, hogy az adott cél képes elérni, csak magában a személy(ek)ben, a tettrekészségben, a tenniakarásban. Hogy képes(ek) az erőfeszítésre, hogy képes(ek( tenni. Hogy képes(ek) élni a bizalommal és hogy többre érdemes(ek). Hinni abban is, hogy képes(ek) többre. Hogy elérheti(k) a céljai(ka)t, meg vannak vagy lesznek a képességei(k). Hinni az értékválasztásai(k)ban. A kitartásában és elkötelezettségében. Ha a gyerekekről van szó, akkor hinni abban, hogy képes vagy, képesek vagyunk ezekre megtanítani őket.
Elég ez a bizalom?
Szükséges de nem elégséges feltétel!

Tennünk is kell érte. A többes szám első személy itt semmiképp nem a “fogjuk meg és vigyetek” hozzáállás. Itt a „teszünk érte” azt jelenti, hogy sokan mondjak egyes szám első személyben: teszek érte!
Tenni érte annyit jelent, felelősséget vállalni. Ha egy követ tudok az ügy érdekében megmozgatni, akkor annyit. Ha egy sziklát, akkor annyit. Vagy ha el tudok egy akadályt mozdítani a kö vagy szikla elöl, akkor annyit. Ha csak bíztatni tudom azt, aki elmozdítja azt a követ vagy sziklát, akkor azt teszem. Ha neki tudom az útját egyengetni, azzal segítek. Cselekedni, és bármilyen kis cselekedettel is aktív részesévé válni.
Edisonplatform
Ők cselekszenek. Ez itt a reklám helye. Van alkalmam egyött dolgozni a Bridge Budapest-tel, nekik van egy Edisonplatform nevű kezdeményezésük. Ahogy a honlap fogalmaz:
Gyakorlati tippek, inspiráló tartalmak és hiteles közösség jövőtudatos szülőknek.
Az ő rendezvényök inspirált erre a posztra. Minden évben összegyűjtik azokat a civil szervezeteket, azok gyermekprogramjait, amelyek szakmailag hiteles módon, élményalapon fejlesztik azokat a kompetenciákat, amlyeket a szervezet a jövőállóság szuperkompetenciájának hív. Ezek közül is díjaznak nyolc kategóriában egy-egy szervezetet. Elképesztően inspiráló sztorik, hihetetlenül elkötelezett emberek, lankadatlan tettvágy, szuper lehetőségek. Nekünk és a gyermekeinknek. Ezek a szervezetek nem (csak) sajnálkoznak, hogy a körülmények nem megfelelőek. Nem (csak) panaszkodnak, hogy milyen nehéz ennek a generációnak. Nem (csak) hibáztatják őket, hogy hogyan élik az életüket.
Mert ők hisznek bennük és tesznek értük.
Van bármi, ami nem tetszik a szűkebb vagy tágabb környezetedben? Amit jobbá lehetne tenni? Amit jobbá kellene tenni? Ami fontos Neked? Reménytelennek látod, vagy van bizalmad abban hogy te, mi, a következő generáció, az emberek általában szándékoznak és képesek is megoldani? Hiszel benne? Ha igen, teszel érte? Te magad közvetlenül, vagy legalább teszel érte hogy akik képesek rá, azok változtathassanak, jobbíthassanak?
Mi lenne, ha hinnénk benne? Mi lenne. ha tennénk érte? Mókára fel!