Terápia helyett

Therapy was another option.

Ezzel a felirattal szurkolt egy néző pár hete a Vivicitta Félmaratonon.

Hangosan felnevettem futás közben, mikor megláttam.

A tábla értelemszerűen arra vonatkozik, hogy a futás egyeseknek (sokaknak?) részben terápiás célt szolgál. Amikor ki lehet kapcsolni, lehet feszegetni a határaidat, sikerélményeket lehet gyűjteni. Egyedül lenni a gondolataiddal, vagy épp zenét hallgatni végre egy kicsit. Segít ledobni pár kilót, javítja az ember önbecsülését. Vagy rendszerességet visz az életbe, akinek arra van szüksége. Ha kompetitív vagy, egy jó alkalom, hogy összemérd magad másokkal, vagy a tegnapi önmagaddal. Lehet posztolni az instára a futásokat, vagy jó önmegvalósító kúrának is. Terápia helyett.

De engem most más miatt fogott meg.

Csoportos terápia

Ultrabalatonon futottunk két hete.

Tavaly is írtam itt az UB-ról, akkor az fogott meg, hogy a csapatok között milyen a verseny. Pontosabban nem verseny.

Az idei élményem a csoportos terápia jellegről, a közösség építéséről és fontosságáról szól

Az idén négy CIB-es csapat indult, hatalmas élmény volt a résztvevőknek. Több nappal a verseny után írtam körbe a résztvevő csapatok tagjainak egy email-t.

Van, aki több mint egy hét után válaszolt vissza, hogy még mindig flow-ban van. Nem a saját – nem is annyira hosszú – futásától. Hanem a közösségi élménytől. Felsővezetőként fontosnak tartom a saját szerepemet, saját szerepünket a szervezeti kulturánk formálásában. De mindig fontosnak tartom kiemelni, hogy a közösséget az azt alkotók energiái, szándékai, nyitottsága tartja össze, formálja és erősíti. Ahogy egy kollégám írta reakciójában:

Egymásból merítettük. Együtt dolgozunk, de most már ez is összeköt bennünket.

Azon gondolkodtam el, hogy hány különböző közösségnek vagyok a tagja, ahol ezt van lehetőségem megélni. Természetesen (vagy szerencsémre?) a család ilyen, akár szűkebben, akár tágabban nézem. De mellette van vezetői közösség, aminek része vagyok és hasonló élményem van. Régi sportolói csapat, akikkel rendszeresen járunk össze. Egy munkahelyi csapat még korábbi cégtől. Régi baráti társaság, még ha nem is heti szintű a kapcsolattartás.

Mi teszi közösséggé, mi teszi KÖZÖSSÉGGÉ őket? Mi köt minket össze, mitől tudunk egymásból meríteni?

A közös cél és egymásra utaltság szükséges, de biztos nem elégséges feltétel. A meghatározó közös élmények nagyon fontosak, de kicsit tyúk-tojás dilemma – az igazán összetartozás megéléséhez kellenek ezek az élmények, vagy ha igazán erős a közösség, akkor élhet át meghatározó közös élményeket? A harmónia, a homogenitás, sokszor segít, hiszen könnyebben lehet hasonló gondolkodású emberekhez kapcsolódni. A személyes megélésem mégis az, hogy sokszor nagyon különböző emberek alkothatnak remek közösségeket. Nyitottság, bizalom, egymásra hangolódás, érdeklődés? Ez biztos kulcsfontosságú. Ha egy társaságban ez a norma, ott lesz lehetőség igazi kapcsolódásra. Ott alakulhat ki igazi kötődés.

Talán evidens, hogy miért fontos ez. Ha van erős kötődés, erős hálózat, el tudod osztani a terhelést. Mint egy háló, megtart. Ha belegondolsz, hogy egy krumplis zsák pusztán vékony zsinórokból áll, mégis milyen könnyen elbír mondjuk 20 kg terhet. Nem mindegy persze, hogy maga a zsinór milyen erősségű. Nem mindegy hogy egy közösség milyen emberekből áll. Még az is belefér talán, hogy egy-egy helyen kicsit elvékonyodik a kötél, ettől még a zsák tartani fog. Nagyon fontos az is, hogy milyen sűrű az a zsák, milyen sok a kapcsolódás. Fontos tudatosítani magunkban, hogy minél többen vagyunk, annál több a kapcsolódási pontok száma. (Matekérettségi után nem sokkal egy kis halmazelméleti gondolatébresztő: Két halmaznak egy közös részhalmaza van. Három halmaznak már négy. Négy halmaznak viszont már tizenegy. Stb.)

Tagja vagyok egy kisebb vezetői közösségnek. Egyik tagunknak nemrég nehezebb időszaka van. Anélkül, hogy egyenként vagy külön külön igazán komoly segítségére lettünk volna, azt fogalmazta meg nekünk, hogy milyen sokat jelentett neki a közösség támassza, az a háló, amit mi biztosítottunk neki. Fontos a család, a legerősebb kötelékek jó eséllyel ott vannak. Fontosak a közeli barátai, legtöbször ők tartanak meg. De vannak még számosan, akik egyenként de még inkább együtt támaszaink lehetnek, jó időkben megvédenek.

Védőháló ez, mint az akrobaták alatt. És talán abban is hasonlít rá, hogy felületes szemlélődéssel észre sem veszed. Cirkuszban nem feltétlenül tűnik fel a légtornász alatt húzódó háló. De ha egyszer elvétené a gyakorlatot, kiderül, hogy a háló ott feszül, és megtartja a leeső akrobatát. Sőt, nem nehéz belátni, a tökéletes gyakorlathoz is segítséget nyújt a háló. Magabiztosságot ad, engedi feszegetni a határait gyakorlás közben, ha tudja hogy a hálóra számíthat.

Végül még egy felvetés. Talán nem kell, sőt nem szabad minden társaságtól elvárni, hogy ezt a hálót nyújtsa a tagjainak. Épp a rendkívüliségtől lesz értékes egy-egy ilyen csapat. De azért mégis joggal lehet hiányérzetem, ha valahol nem élem meg ezt az élményt, vagy nem is volt, vagy csak kopik idővel a közösség ereje. De ha most benne vagy egy társaságban, ahol nem éled meg ezt az erőt, szerintem valid dolog feltenni Magadnak a kérdést: helyemen vagyok?

Köszönöm a hálót, a kapcsolódást, a kötődést a közösségeimnek. Fontos háló vagytok nekem!

Neked vannak ilyen hálóid? Tudsz igazán kötődni?

Mi lenne, ha erős hálókat szőnénk magunk körül? Mókára fel!