Harmincadik típusú találkozások

Egy volt osztálytársam posztolta az FB-re:

Múlt héten volt a 30 éves érettségi találkozónk. Még mindig a hatása alatt vagyok, mert rengeteget adott. Hihetetlen, hogy mennyire könnyedén tudtunk beszélgetni egymással annak ellenére, hogy 5 éve nem találkoztunk. Számtalan inspiráló, motiváló, vicces és őszinte beszélgetésben volt részem, ami nagyon sokat segített abban, hogy lelkileg összerántsam magam. Örök hálám érte!
Számomra a legfelfoghatatlanabb része az, hogy hogyan lehet 20-30 évvel később sokkal jobb osztályunk, mint a gimis években.😃
Az lenne a legcsodálatosabb, ha újra egy hétig egy osztályba járhatnánk, mert szerintem számtalan dolgot tudnánk tanulni egymástól, hiszen egy alig 6 órás találkozás során is rengeteget kaptam, amit a munkában, sportban hasznosítani tudtam.
Köszönöm nektek!
Remélem, nem kell 5 évet várnunk egy újabb találkozóra!🥰

Én is ott voltam. Egyetértek.

Hogyan lehet, hogy 30 évvel később sokkal jobb osztályunk, mint a gimis években?

Ez elgondolkodtatott.

Talán a bölcsességünk? ”Megint egy (5) évvel öregebb lettél és bölcsebb is talán”, énekelné Halász Judit. Sokat megéltünk mindannyian az elmúlt harminc évben. Legyen szó magánéleti krízisről, egy fontos ember elvesztéséről, munkahelyi kiégésről, vagy a gyerekekekkel kapcsolatos nehézségekről, az osztálytársak közül valaki élt, élhetett már át hasonlót. Egy együttérző mondat, egy-egy jótanács mindenkinek jólesik. Ha valaki pedig épp egy inspiráló kihívást él át, legyen szó új munkahelyről, a gyerek sikeres felvételijéről, valami új hobbi megkezdéséről, vagy egy félmaratoni felkészülésről, ahhoz is kaphatott néhány lelkesítő gondolatot.

De a lényeget szerintem mégsem a bölcs tanácsok jelentették.

Akkor? Nosztalgia? Persze, kicsit jó volt újra gyereknek lenni. Közeledünk az ötvenhez, ezek a beszélgetések kicsit visszarepítettek a tinédzserkorba. Néhány vicces történet, emlékek tanárokról, puskákról, szünetekről. Akkor ugyan épp a legnehezebb időszaknak éltük meg, ma már pontosan tudjuk, hogy az még a gondtalan fiatalkorunk volt. Nagy nevetések most is egy-egy igazán abszurd történeten.

De az én megfejtésem mégsem a nosztalgia élménye.

Hanem a bajtársiasság.

B.A.J.T.Á.R.S.I.A.S.S.Á.G

Tizenkilencen tudtunk részt venni. Tizenkilenc elég különböző történet. Mégis összeköt minket ez az egymással párhuzamosan leélt elmúlt harminc év. Más ritmusban, más magasságokban és mélységekben, de mégis hasonló hullámhegyeket és -völgyeket hozott mindannyiunknak ez az időszak.

Elindultunk. Reménykedtünk. Kerestünk. Találtunk. Őriztünk. Szárnyaltunk. Veszekedtünk. Bíztunk. Bizonytalankodtunk. Sírtunk. Küzdöttünk. Veszítettünk. Elengedtünk. Építettünk. Büszkélkedtünk. Harcoltunk. Elfáradtunk. Feladtunk. Felkeltünk. Felejtettünk. Megbocsájtottunk. Újrakezdtünk. Dolgoztunk. Akartunk. Féltünk. Féltettünk. Bizonyítottunk. Ünnepeltünk. Nevettünk. Láttunk. Megéltünk. Megúsztunk. Vártunk. Beszélgettünk. Hallgattunk. Megbíztunk. Csalódtunk. Öleltünk. Hittünk. Felemeltünk. Elejtettünk. Összetörtünk. Szerettünk. Felneveltünk. Gondoztunk. Gondolkoztunk. Játszottunk. Nevettettünk. Reméltünk. Gyászoltunk. Elfogadtunk. Elhallgattunk. Megálltunk. Elrohantunk. Lassítottunk. Tettünk. Olvastunk. Írtunk. Megérkeztünk. Találkoztunk.

Más-más sorrendben, más-más hangsúlyokkal, de mindannyian ugyanazt éltük meg. Mi tizenkilencen, és ami a lényeg, még jó sokan a környezetünkben. A baj-társ nem azt jelenti, hogy társ a bajban. A bajtárs, akivel együtt küzdünk, együtt dolgozunk egy célért, vagy csak együtt haladunk egy úton. És ha így tekintek a környezetemre, sokkal természetesebb, sokkal könnyebb a kapcsolódás.

Az érettségi talákozónk varázsa nekem ebben a bajtársiasságban, ebben a kapcsolódásban volt.

Elindulunk, megérkezünk, találkozunk.

Kapcsolódtunk.

Mi lenne, ha kapcsolódnál bajtársaidhoz? Mókára fel!