Apa, kezdőőőődik!

Márk ma iskolás lett. A Baár-Madas Református Általános Iskolába jár holnaptól, ma volt az évnyitó. Felemelő élmény volt. Szólhatna ez a poszt arról, hogy micsoda mérföldkő ez egy hat/hétéves gyerek életében, hogy milyen büszkeség és izgalom ez nekünk, szülőknek. Vagy hogy mennyi minden fog megváltozni az életünkben, esetleg hogy milyen kritikus dolog az iskolaválasztás és milyen sorsfordító pillanatok ezek egy gyerek számára.

De nem erről fog szólni.

Pénteken lehetett az iskolában átvenni az egyen ünneplő ruhát, ami a fiúk számára egy aranyos kis mellényke. 35 fok volt délután, rövid nadrágba öltöztettük, fehér ing, és a mellény. Ahogy beléptünk a terembe, ahol a gyülekező volt, azon vettem észre magam, hogy önkéntelenül azt mérem fel, mások is vannak-e rövid nadrágban, kin milyen cipő van, nem kellett-e volna elegánsabban öltöztetni Márkot.

A templomba kettes sorokban vonultak be a gyerekek, a szülők a közelükben lehettek, de nem velük. Márk nagyon tartott ettől, azt kérdezgette hogy vele leszünk-e, már majdnem sírni kezdett, és mivel meg lehetett oldani, Eme végül mellé ült a padban, Márk is megnyugodott. Éreztem magamban a feszültséget, hogy azt figyelem, a többi gyerek el van-e egyedül, miközben őt istápolni kell.

Elsős gyerekeknek egy évnyitó nem a legjobb szórakozás. Egy levegőtlen templomban, kb. 40 fokban, istentisztelettel egybekötve pláne nem. Ehhez képest egyébként mindannyian remekül bírták, figyeltek, csendben voltak. Én a közelben állva folyamatosan azt figyeltem, hogy Márk bírja-e úgy mint a többiek vagy jobban elkalandozik, esetleg hangoskodik mint leendő osztálytársai.

Az évnyitó végefelé az elsősök nevében egy kisfiú kiállt, és mikrofonba elszavalt egy verset. Édes volt. Nekem egyből azon járt az eszem, hogy Márkot mennyi esélyünk lett volna rávenni erre, és ha igen, akkor hogyan tudta volna elmondani a verset.

Véget ért az évnyitó. Márk pont addig bírta, míg elindultunk a templomból kifelé, elkezdett mérgelődni, hogy “ki az az agyalágyult, aki kitalálta, hogy huszonhatezer fokban egy ilyen meleg ruhában kell tizenötezer órát végigülni az évnyitón?!” Jól belelovalta magát és, csapkodott, kiabált, veszekedett emiatt. Megnyugtatni reménytelen volt, nem is nagyon próbáltam. Nem is tudtam volna, hisz én meg azon idegeskedtem, hogy a többi gyerek BEZZEG nem viselkedk így.

Amikor iskolaválasztásról volt szó (elég gyakran) tavaly ősz és idén tavasz között különböző társaságokban, gyakran hangzott el, hogy nem érdemes “versenyistállóba” adni a gyerekeket. Inkább élvezzék még az alsó osztályokat, nem kell hogy már most összehasonlítsák őket és ilyen-olyan tárgyból extra képzést kapjon, ezáltal értelemszerűen extra követelményeket támasztva felé. Mert a poroszos iskolarendszer, a Nemzeti Alaptanterv, a szigorú követelmények, meg a speciális iskolák, fakultatív (nyelvi) képzések mind ezt erősítik.

Állj! A fenti példákban hol az iskola? Hol a tanár? Sehol. Én vagyok. Aki szeptember elsejétől összemér, versenyeztet, elvár.

Apa, kezdőőőődik. (Emlékeztetőül: https://youtu.be/qJD6-T3W4wI).

Ennyire látványosan talán csak elsőben szembesül vele a szülő. De kicsit árnyaltabban feltheted magadnak a kérdést később is, évről évre, ahogy a gyermeked nő:

Mi lenne, ha hagynánk, hogy gyerek maradjon, hogy maga maradjon? Mókára fel!