Arra buzdítalak, hogy Te is írj! Gondolj át egy Téged mostanában foglalkoztató témát, vesd “papírra”! Ha csak Magadnak teszed is, élvezni fogod, garantálom. De ha van kedved inspirálni másokat, vagy a “nyílvánosság” erejével még jobban kitárni a lelked/elméd, és élni az “öt perc hírnév” lehetőségével, gyere és legyél vendégszerző a milleneha-n! (Írni kell ha meghalunk is, írjunk hát az angyalát!)
Baltzer Viktória vendégposztja:
Sok évvel ezelőtt a kezembe akadt Sheryl Sandberg: Dobd be magad! című könyve. Arról szólt, hogy a munka világában milyen kevés a női vezető és hogyan lehetne ezen változtatni.
Maga a könyv egyáltalán nem tetszett. Nem fogott meg a stílusa, sokszor unalmasnak éreztem, de könnyen emészthető volt. Ezért úgy döntöttem, hogy „bedobom” magam és végigolvasom. Hátha találok benne számomra is hasznos gondolatot. Nem találtam. Akkor.
Pár hónappal később egy sportüzlet közepén próbáltam meggyőzni Ákost, a férjemet arról, hogy miért is kellene nekünk most azonnal egy bokszzsákot vennünk. Egyetlenegy érvet tudtam felhozni. Kedvenc színésznőm Sandra Bullock a Beépített szépségben egy bokszzsákot ütött szét otthon és imádom azt a jelenetet. Persze, éreztem én, hogy ez harmatgyenge indok ahhoz, hogy mostantól a nappalink közepén egy brutális méretű zsák lógjon. Ráadásul volt egy hatalmas adu ász Ákos kezében: „Nem is tudsz bokszolni! Tanulj meg és utána visszatérhetünk rá!”
Két apró kérdés. Hol tanulnék meg? Na és honnan lenne rá időm a két gyerek és a munka mellett?
Nem sokkal később egy szülinapi buliba vitte Ákos a nagyobbik fiúnkat. Amint hazaért közölte, hogy talált nekem egy bokszklubot! Ugyanis a vendéglátó apuka bokszedző egy vecsési klubban, ahova bárki lemehet. Járnak nők is. Az edzések pedig este vannak. Jövő héten már ki is próbálhatom, ha van kedvem.
Sokkolt a hír! Eszembe sem jutott, hogy Vecsésen lehet bokszolni! Az meg főleg nem, hogy 38 éves nőként lemehetek bárhova is, azzal az igénnyel, hogy szeretnék a nulláról megtanulni ökölvívni. Ráadásul Ákos teljesen készen állt arra, hogy a kezembe nyomja a sporttáskát, beültessen a kocsiba, és levigyen az edzésre. Atyaég! Kizárt, hogy ezt meg merjem tenni!
Évek óta nem sportoltam normálisan, csak a nappaliban alibiztem különböző aerobic DVD-re.
Majd egy újabb gondolat merült fel bennem. Nem azt mondta Ákos, hogy nők járnak oda, hanem nők is. Tehát akkor férfiak is. Na nem, tuti nem megyek sehova! Nem fogok pasikkal edzeni! Sokkal erősebbek, magasabbak, izmosabbak nálam. Hogy bírnám azt a fizikai terhelést, amit ők? Mondjuk ha már itt tartunk a nők nagy része is magasabb és erősebb nálam! Biztos, hogy mindenki profi, csak hátráltatnám a csoportot, totál kellemetlen lenne. Ja, és a lényeg! Mit vennék fel? Itthon maradok!
Ezek a gondolatok jártak az agyamban, és egyre csalódottabb, elkeseredettebb lettem. Majd hirtelen beugrott a könyv, amiről azt hittem, hogy teljes időpocsékolás volt. Sheryl Sandberg két mondata jutott eszembe:
„Mit tennél, ha nem félnél? Tedd meg!”
Ez mennyire képtelen ötlet! Az első mondat mondjuk még rendben van. Arra tudom is a választ. Bokszolni szeretnék. De hogyan merjem bevállalni a szinte borítékolt kudarcélményt? Miért legyek annyira hülye vagy merész, hogy házhoz menjek a pofonért? Ráadásul a szó mindkét értelmében. Nem! Bár, tulajdonképpen nem is biztos, hogy tényleg rossz lenne. Ugyanekkora eséllyel lehet jó is, de ez csak egy módon derül ki. Ha összekapom magam és megteszem.
Megtettem! Ez öt éve történt. Életem egyik legjobb döntése volt! Nemcsak egy fantasztikus mozgásformát tanultam meg, hanem egy hihetetlenül jó csapatba kerültem, ráadásul csodálatos barátnőkre is szert tettem.
A nappalink közepén ugyan azóta sem lóg bokszzsák, dehát én sem vagyok egy beépített szépség. Itthon. Az edzőteremben viszont bármi megtörténhet!
Neked van olyan álmod, amit csak a félelmeid miatt nem valósítasz meg?
Mi lenne, ha nem félnél?
milenneha 