Arra buzdítalak, hogy Te is írj! Gondolj át egy Téged mostanában foglalkoztató témát, vesd “papírra”! Ha csak Magadnak teszed is, élvezni fogod, garantálom. De ha van kedved inspirálni másokat, vagy a “nyílvánosság” erejével még jobban kitárni a lelked/elméd, és élni az “öt perc hírnév” lehetőségével, gyere és legyél vendégszerző a milleneha-n! (Írni kell ha meghalunk is, írjunk hát az angyalát!)
Anonim Milenneha olvasó vendégposztja:
Nyolcéves korom óta naplót vezettem és ezen szokásom a huszas éveim közepe óta szünetel. Kitettem a Rögtön jövök! táblát. Nem az árukészlettel van a gond, mert szerencsére lenne miből feltölteni a polcokat, hanem inkább a nyitási idővel – sosem érek vissza zárás előtt.
A portékáim a gondolataim, érzéseim, külső és belső történéseim. Amint leíródnak, valós emlékké válnak. Évtizedekkel később is képesek visszarepíteni az időben, hangok, fények, illatok kíséretében, olyan történések tárházát megelevenítve bennem, amiket réges-régen elfelejtettem volna, ha nem vésem papírra őket. A bejegyzéseimnek mindig volt valami célja, frusztráció, keserűség, öröm, eufória, unalom és még számtalan érzés váltogatta egymást, miközben észrevétlenül gyurmálódott bennem a gondolat, a vita önmagammal, a felismerés vagy épp egy jó sírás.
Ahogy az ember idősebb lesz, megtanul mindig valamilyennek látszani, mert nyomasztják az elvárások, mások vagy épp a saját véleménye. Ebben a folyamatban szépen eltávolodunk önmagunktól, cserébe profin tudjuk cserélgetni a maszkjainkat az adott alkalomhoz illően. A naplómban büntetlenül lehettem önazonos és féltve őriztem, bárhová is rejtettem, mert mindig úgy éreztem, folyamatos veszélyforrás a lelepleződésre, megszégyenülésre. Leírtam benne mindent, amit kimondani nem lehet, átadtam magam a lökésnek, csapódtam és …enyhültem. Nemcsak kiadtam, hanem sokszor leadtam magamból. Elengedtem. Felszívódott, mint papírlapon a tinta.
Lehet, hogy nekilátok a naplóírásnak megint. Elvégre nagyon kevés helyen lehet az ember igazán önmaga.
milenneha 